SOÓS-HEGY

TÁTORJÁN TANÖSVÉNY

TATÁRLIKAK


A Tátorján Tanösvényre két-féle úton is feljuthatunk, a könnyebb útvonalból egészen a kilátóig felautózhatunk (ez főleg idősebbeknek és babakocsis gyermekeknek kedvező) illetve a hegy lábától a Tatárlikak mentén végig a tanösvényen. A helybeliek először a tatárok, majd a törökök elől menekülve találtak menedéket ezekben a löszfalba vájt barlangokba. Összesen kilenc barlangot rejt a löszfal, melyek öt szintben helyezkednek el. Az alsó barlangokba a kalandokat kedvelők még ma is felmehetnek. A kilenc barlang közül a legfelső a legnyugatibb, mely a partfal peremétől lefelé mintegy 20 méternyire helyezkedik el.


A csúcshoz közeledve találhatjuk meg a tanösvény névadóját, a tátorjánt. Ez a növény azért különösen érdekes, mert Közép-Európában szinte egyedül Balatonkenesén található meg. Kisebb-nagyobb populációban előfordul az ország más területein is, de sehol sem ilyen nagy kiterjedésű. Keneséhez kötődik a növényről megjelent első írásos emlék is. Áprilisban virágzik, ekkor látványos virágkölteményei vannak, világos színével kitűnik a tájból.